A Gyermek Csomója

Volt egyszer egy kisfiú, aki soha nem tudott egy helyben ülni. Mindig futott, mászott, szaladt – a világot akarta megérinteni, minden kis szögletével együtt.

Egyik nap az édesanyja leültette a kertben. Elé tett néhány színes fonalat. „Próbálj meg egy csomót kötni” – mondta. A fiú először nevetett. Ez túl lassúnak tűnt. Túl csendesnek.

De ahogy megfogta a fonalat, valami történt. Az ujjai elgondolkodtak. A színek mesélni kezdtek. A fonál engedett – és csend lett körülötte.

Egyetlen csomót kötött csak aznap. Egyetlen apró hurkot. De az a csomó az első volt, ami nem kívül, hanem belül kötötte meg a világot.

Attól kezdve, ha dühös volt, csomót kötött. Ha szomorú volt, csomót kötött. Ha örült, újabb színt választott – és kötött.

Nem minden lett szép. De minden igaz volt.

Évek múlva, mikor már nagyobb lett, megőrizte azt az első csomót. Egy kis dobozban, egy fonallal, amit azóta sem vágott el.

Mert van, amit nem érdemes kibogozni.