A csomó, amit senki nem lát
Sok csomó, amit megkötök, látható.
Részletgazdag mintákat alkotnak, díszítenek, hordhatók vagy ajándékba adhatók.
De van egy másik fajta is.
A csomó, amit senki nem lát.
Ezek a belső csomók.
Az apró döntések, amikor azt mondod: „Ma is folytatom.”
Az újrakezdések, amikor visszabontasz egy hibás sort.
Az a pillanat, amikor nem dobod el a fonalat – csak mert most nem sikerült.
A csomózásban mindig ott van az esély a hibára.
De ezzel együtt jár a lehetőség a korrekcióra is. És ez nem bukás –
ez maga a tanulás, az építés, az emberi ritmus.
Sokáig úgy éreztem, csak akkor ér valamit a munkám, ha mások észreveszik.
A visszajelzés fontos – de nem minden.
A valódi érték azokban a csomókban van, amiket csak én ismerek.
A háttérben rejtőző próbálkozásokban.
Az ismétlésben. A türelemben. Az akaratban.
Ha most te is épp egy ilyen „láthatatlan csomónál” tartasz,
tudd: nem vagy egyedül.
És amit ma megkötsz – még ha senki nem látja –,
az is hozzád tartozik.
Mert minden mintát ezek a belső, halk szálak tartanak össze.